AZ ABLAK

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.

Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel

megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt.

A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva.

Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a

nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.

Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült,

azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát

az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő

után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben,

már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.

Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett.

Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak

távirányítós játékhajóikkal rajta.

Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig,

egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő

részletességgel írta le a kinti világot , a másik, folyton fekvő

behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.

Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló

karneváli menetről beszélt.

Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé

képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.

A napok és hetek teltek.

Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert

élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre.

Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.

Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg

kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér

szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd

magára hagyta.

Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és

megdöbbenve látta: az ablak egy tűzfalra néz.

Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal,

hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.

A nővér elárulta, hogy azaz ember vak volt, nem láthatta a

falat sem.

Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.

Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat,nem törődve

saját helyzetünkkel.

Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és

boldogságunkat osztjuk meg másokkal,megsokszorozzuk azt.

Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a

dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.

Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek

száma - bármilyen sok is jusson – véges.

Ennek a kis történetnek nem ismerjük az íróját.