A kézimunkával készült lakásdíszek örök élményt nyújtanak annak, aki kapja, és annak is, aki készíti. Varrás közben meghitt légkörben elmélkedhetünk ugyanis a világ nagy dolgairól, míg kezeink között valóságos műremekek születnek...

Kislánykoromban - rám nem jellemző némasággal - képes voltam órákon át nagymamáim serény kezeit csodálni, amint gondosan maguk elé terített gobelinjeiket, keresztszemes párnáikat és terítőiket varrták. A háborút követő időszakban a csendéletek, a vallásos jellegű- és a romantikus képek voltak divatosak, így ők is ezeket készítették. A legszebb darabokat rendre bekeretezték, a kész huzatokat duci tollpárnákkal kitömték és a család tagjainak ajándékozták. A szüleim is kaptak néhány csodaszép képet: az egyiken egy tiroli nadrágos kisfiú a folyóparton furulyázik, a másikon egy hatalmas tálból kövér, lédús gyümölcsök mosolyognak ránk, a harmadikon szeleburdi macskakölykök játszanak egy fehér pamutgombolyaggal. - betéve tudtam minden egyes részletüket, hisz már óvodásként elhatároztam: ha nagy leszek, gobelinezni fogok!

A gobelin születése
A XVI. században, Franciaországban, a párizsi Mouffetard-utcában Jean és Philibert Gobelin műhelyében láttak napvilágot az első gobelinek, amelyek arra voltak hivatottak, hogy az akkoriban széles körben elterjedt olasz festészettel versenyre keljenek. A kelmefestő testvérpár IV. Henriktől kapott szövőket, hogy a gazdag főúri lakosztályok részére kárpitokat készítsenek. 1662-ben Colbert (Henrik minisztere) felvásárolta a testvérpár műhelyét és megalapította a Királyi Manufaktúrát. Ettől kezdve a műhely nemcsak gobelin-készítőknek, de asztalosoknak, ékszerészeknek is otthont adott, s az egyes művészetek ötvözni kezdték egymást. Századok teltek el azóta, ám a Gobelin-fivérek nevéhez kötődő tradíció Franciaországban még ma is annyira erős, hogy a franciák csak és kizárólag az egykori manufaktúra és annak leszármazottjai kezéből kikerült alkotásokat tekintik igazi gobelineknek, minden mást egyszerű falikárpitnak (tapisserie) titulálnak.

Az első, papírra rajzolt gobelin képeket az ablakon átszűrődő nap, illetve az üveglap elé helyezett gyertya által megvilágított felületen keresztül kopírozták a kelmékre. A másik eljárás a lyukasztásos technika volt: a papírkép alá helyezték az anyagot és átlyuggatták a mintát, majd a kelmén szénporral kirajzolták az ábrát. Később már tust használtak, és közvetlenül az anyagra rajzolták a kivarrni szánt képet.
Érdekes, hogy míg keleten hosszú évszázadokon át kizárólag geometrikus alakzatokat választottak a kárpitok motívumául, addig Európában az aktuális irodalmi háttérből (lovagregények, szerelmes költészet, vallás) merítettek gyakran szimbolikus alakokat a szövetek díszítéséhez.

Gobelinek hazánkban
Magyarországon először a XIV. századból származó Besztercei szójegyzékben olvashatunk fali kárpitokról, melyek különleges szövési technikával készültek és a falak réseit borították. Két funkciót töltöttek be egyszerre: szigetelték a falakat és hangulatosabbá tették az egyes helyiségeket. Történészeink egy csoportja állítja, hogy a magyar kárpitok az ősmagyarok sátraiból származnak, ellentmondva ezzel azoknak a forrásoknak, amelyek szerint a szövés művészete hazánkban csak a középkorban terjedt el. A szövőszékekből kikerült kárpitok őseink mindennapjaiban a legdrágább műalkotások közé tartoztak, mivel a fonal rendkívül drága volt, a különleges (olasz illetve francia) technikával készült szőtteseket pedig csak igen kevesen tudták elkészíteni. Ilyen megbízásokra kizárólag nagy becsben tartott mesteremberek vállalkoztak, akik különleges díszruhába öltözve végezték munkájukat.
A gobelinkészítők gyakran festőóriások munkáiból dolgoztak: míg külföldön Raffaello, Rubens és Boticelli képei hódítottak, addig Magyarországon Mányoki Ádám, Mindszenti Mihály és Rippl-Rónai József készített gobelin-vázlatokat.

A gobelinek széles körben a XIX. században, az iparosodás korában terjedtek el, amikor a polgári családok jól nevelt, kultúrakedvelő, otthonülő hölgyeinek elfoglaltságot kellett találniuk. A gobelinek tömeges gyártása Németországban, Berlinben indult be, és az új "hobby" sikeresnek bizonyult: egyre nagyobb lett az igény az újabb és újabb előfestett, kivarrható képekre. Bár a géppel nyomott minták valamivel elnagyoltabbak voltak, mint drágább, kézzel festett társaik, a kézimunkázni vágyó asszonyok, lányok száma egyre gyarapodott.
Napjainkban széles termékpalettából válogathatunk, a kézimunkaboltok a babakelengyétől a menyasszonyi ruhák keszkenőin át fali képekkel, karácsonyi asztalterítőkkel, szezonális ajánlatokkal, dekoratív lakáskiegészítőkkel, személyes, kivarrható csecsebecsékkel és számtalan fantáziadús ajándékötlettel várják az érdeklődőket.

A gobelinek családja
E technika stílusában valóban nagyon hasonlít a fali szőttesekre, ám a kárpitokkal ellenben ezek az úgynevezett kanavára vastag, tompa hegyű tűvel, legtöbbször gyapjúfonállal öltve készülnek. A kanavák sokfélék lehetnek: a nagylyukútól az egészen apró szeműig váltakozhat az anyag összetétele, amelyet sok esetben gazdag színvilágban pompázó, előre nyomott (festett) motívumok díszítenek.

A gobelin kézimunkák királynőjének tartott tűgobelinek - bár már önmagukban is szemet gyönyörködtetőek - ötvösök, bútorkészítők, ékszerészek és bőrdíszművesek segítségével a magyar hagyományokat egyesítik: brossokat, gombokat, bútorokat, színházi táskákat, képkereteket, vagy antik dobozokat díszítenek, melyeken a parányi kézimunkák szivárványként tündökölnek. Nem ritka, hogy egy-egy tűgobelin akár 100 színt is tartalmaz!

Hogyan varrjunk gobelineket?
Először is keressünk fel egy kézimunkaboltot, ahol kedvünkre válogathatunk az előrenyomott és a leszámolható minták között, melyeket gyakran csomagban, előre kiszámolt fonallal, szabásmintával, tűvel árulnak.
- Az előrenyomott képek kivarrásához segítségünkre lehet a kép oldalán található számozott színskála, amelyet útmutatóként használhatunk a különféle fonalak kiválasztásához.
- Amennyiben nem előre megfestett kanavát választunk, a színskálához egyfajta "szabásminta" is tartozik, amelyen nyomon követhetjük a minta alakulását, hiszen minden egyes színt egyfajta szimbólum (csillag, háromszög, kocka, kör) és a hozzá tartozó fonalszám jelez a rajzon. A leírásban általában lépésről lépésre bemutatják az alapöltéseket, valamint azt, hogy az egyes öltés-fajtákhoz hány szál fonalat használjunk.

- Kedvünk szerint régiesíthetjük a kiválasztott képet oly módon, ha adott szín két közeli árnyalatából választunk ki 1-1 szálat, így egyfajta antikolt hatást érhetünk el, amelyet ekrü-színű paszpartuval, sötétbarna (a képhez illő) kopottas fakerettel, vagy aranykerettel tovább fokozhatunk.
A kézimunkázó szakértelmét mindig munkája fonákja mutatja, amely - jó esetben - szinte az eredeti kép másolata. Ez a megfelelő öltéstechnika mellett annak köszönhető, hogy nem használunk csomózást. A varrás kezdetén a rövidre hagyott cérnaszálat az első néhány öltéssel elvarrjuk, a végén pedig a sor utolsó 4-5 szemén áthúzzuk és elvágjuk.

Varróiskola
Gobelinöltés
Balról jobbra, fentről lefelé, rézsút öltünk, vagy fordítva (ahogy jólesik), a lényeg, hogy a szemek egymás mellett, átlósan helyezkedjenek el. Munkánk eredményeképp egyfajta összefüggő, szőnyegkárpithoz hasonló, tömött felületet kapunk. /////

Keresztöltés
Balról jobbra haladva, lentről felfelé rézsút öltünk, visszafelé ebben a sorrendben jobbról balra haladva lentről felfelé kereszteket varrunk. Ügyeljünk arra, hogy az egyes keresztek felső szála mindig egy irányba mutasson, munkánk így lesz igazán szép. XXXX

 http://www.egyperces.hu