Vendéglátónk, fiatal lány, végzettsége szerint belsőépítész, aki most ugyan csupán hobbiként foglakozik eredeti szakmájával, egyéni forma- és színvilága, sőt, berendezési és világítási megoldásai mégis egyértelműen felismerhetővé teszik munkáját.

Házigazdánk a körút szép, míves polgárházainak egyikében találta meg az itt bemutatott, másfélszobás lakást, amely "szerencsére" olyan lepusztult és elhanyagolt volt, hogy nem kellett alkalmazkodnia elődeinek ízléséhez, szabadon használhatta ki a hely pompás adottságait. Napfényes, óriási ablakok, az itt megszokott, több mint négyméteres belmagasság és a csendes, udvari kis szoba volt a kiindulási alap, amelyből ideális egyszemélyes otthont teremtett. Az eredeti funkciók megváltoztatásával jött létre az új elrendezés: a korábbi utcai szoba és hálófülke helyén a konyhával, étkezővel összenyitott nappali, a volt udvari konyha helyén pedig a csendes háló kapott helyet.

– Örültem neki, hogy tiszta lappal lehetett kezdeni - mondja a fiatal tulajdonos. - Sok időt szántam arra, hogy először nagy vonalakban, majd aprólékosan megtervezzek mindent, a beépített polcoktól és a rejtett világítástól a fugaközök méretezéséig, illetve a burkolatok kiosztásáig; mindezt természetesen számítógéppel. A kiindulási alapot maga a lakás sajátossága, a leválasztásból adódó szabálytalan alaprajz kínálta. A keskeny folyosóról nyíló, kis helyiségek után az ember éppen az utcai szoba sarkába érkezik, ahonnan első pillantása az ablakra esik. Ezt a ferde tengelyt használtam fel a helyiség megtervezéséhez, ehhez igazítottam a teljes berendezést, tehát nemcsak a szabadon álló ajtót, de az étkezőasztalt, a kanapékat és a világítótestek vonalát is.

– Meglepő a kissé színpadias hatású, térben álló ajtó. Hogyan került oda? - kérdezem.

– Ez volt a hálófülke ajtaja, és annyira megtetszett, hogy úgy gondoltam, megtartom. Szeretem az üvegének az osztását, a régi kilincsét. Most vizuálisan választja le a bejáratot, a konyhát és a nappali terét. Ez a szoba olyan volt, mint egy bálterem, negyvenkét négyzetméter. Egyszerűen túl nagynak és túl magasnak éreztem: az ajtó nélkül üres lenne a tér.

– Az előző lakás színei, a barna, a fehér, a khaki, illetve a natúr árnyalatok itt is megismétlődnek, de most megjelent mellettük a vörös is, méghozzá ragyogó, fényes felületen...

– Igen, itt is hasonlóak az árnyalatok, de úgy láttam, ide kell valami más szín is, hogy a tér valóban életre keljen. Ezért választottam a vörös, magasfényű bútor-előlapokat a konyhában, sőt, az oldalfalat borító gardróbszekrényhez is, az előszobában pedig a narancsszínű függönyöket és előlapokat.

– Érdekes, hogy az előző lakás jellegzetességei szinte ugyanúgy megjelennek itt is, mint a nappaliban az előrehozott falsík, a hálóban ugyanaz rejtett világítással kiegészítve, a fürdőszoba elrendezése, az osztott üveges ajtók...

– Persze, hiszen ami egyszer bevált, attól nehezen válok meg. De ebben a terek méretének is nagy szerepe volt. Például a fürdőt a háló rovására kicsinyítettem, így ott nem maradt sok lehetőségem, mint hogy egy az egyben az előző fürdőm beosztását követtem. De a színek azért mások...

– És milyen lesz a következő?

– Csak annyit tudok, hogy egyre jobban vonzódom a régi tárgyakhoz, így valószínű, hogy ha nem is csupán antik bútorokat, de talán a modern és a régi darabok párosítását látnám legszívesebben magam körül.
Szöveg: LUKOVITS JUDIT; fotók: DARABOS GYÖRGY

Forrás: Lakáskultúra
http://www.lakaskultura.hu

További egypercesek, archívum: http://www.egyperces.hu