Egyre többen laknak harminchoz közel is szüleikkel. Mivel magyarázható a jelenség? És vajon normális ez?


A válasz csak látszólag egyértelmű. Mert mondhatnánk, hogy a kissé túlkoros gyerek kényelemből marad a meleg családi fészekben, de ez nincs mindig van így. Persze akad erre is példa, nem is egy. Főként anyuci kicsi fia szereti sokáig élvezni a mama gondoskodó szeretetét. Hiszen így az önállóság olyan kellemetlen velejáróit, mint a mosás, a takarítás és a főzés, megspórolhatja, és semmi mással nem kell foglalkoznia, csak az élet napos oldalával.

De a helyzet nem ilyen egyszerű: sok olyan fiatal kénytelen együtt élni szüleivel, akiben egyébként meglenne az önállósodás igénye. Mégsem tudnak kiröppenni a szülői házból. És ezen nincs mit csodálkozni. Mert ahhoz, hogy valaki önálló életet tudjon kezdeni, biztos egzisztenciával ajánlott rendelkezni. Kell egy kis kuckó, ami csak az övé, és kell egy állás, ahol előreláthatólag még jövőre is dolgozhat. Persze elég, ha a szülők nagyon gazdagok, és biztosítani tudják gyermekük számára az alapokat. Csakhogy az ember fia, lánya nem válogathatja meg hova születik.

Pénz hiányában
Azt gondolhatnánk, egy diploma megszerzése, amely presztízsénél fogva fényes jövővel kecsegtet, mindenre megoldás. Így vélekedett Zita is (27), aki most az ügyvédbojtárok munkával teli, ámde szegény mindennapjait éli.
"Gondoltam már rá, hogy albérletbe költözöm, hogy ne lógjak anyuék nyakán. De osztottam, szoroztam, és be kellett látnom, ez egyelőre csak álom" - mondja kissé lemondóan. "Nem mintha otthon nem lenne jó dolgom, de rossz érzés, hogy még ennyi idős fejjel is rájuk szorulok. Meg ugye hiába mondják azt, hogy oda megyek és azzal, akivel akarok, azért mégsem tehetem meg, hogy nem szólok haza, ha későig maradok ki. A barátnőimet sem hívhatom meg egy felhőtlen dumapartira, mert anyu folyton ott nyüzsögne körülöttünk, hogy kérünk-e egy kis rágcsálnivalót. Most lehet, hogy hálátlan kölyöknek tűnök, de ezek olyan dolgok, amire ennyi idősen igenis szüksége van az embernek. Azonban a fizetésemből nem tudnék albérletet fizetni, az fix. Pláne nem lakást venni." Zita a jelenlegi helyzetből most egyetlen kiutat lát: ha megtalálja az igazit, akivel ketten talán boldogulhatnának. De mint tudjuk, ez nem megy olyan könnyen.

A szülőkkel maradás tehát sokszor egyfajta bizonytalanság-érzés miatt tűnik indokoltnak. Hiszen ha valaki nem tud hosszú távra tervezni, nem látja boldogulásának lehetőségét, nincs túl sok választása. A fiatalok ugyanis csak a családtól remélhetnek segítséget, mivel a lakástámogatási rendszer nem kedvez önállósodási kísérleteiknek.

Az elszakadás a szülőktől egyébként is kitolódik, ha a gyerek továbbtanul. Mire diplomáját kézhez kapja, a legjobb esetben is 22-23 éves. Ha pedig nem sikerül elsőre a felvételi, vagy évet kell halasztania, még később fejezi be tanulmányait. S mivel a friss diplomások elhelyezkedési esélyei sem jók, örülhetnek, ha 25 évesen el tudnak kezdeni dolgozni. És akkor hol vagyunk még az önállósodástól!

Természetesen a szülőktől való elszakadás nem csupán anyagi kérdés. Nem könnyű otthagyni a gondoskodó szeretetet, a biztonságot. Önálló életet kezdeni felelősséggel jár, és sokszor bizony magánnyal is. Ha valakinek Zitához hasonlóan nincs senkije, nem is olyan szívderítő gondolat elköltözni otthonról. Tehát bizony a magánytól való félelem jócskán közrejátszik abban, miért maradnak oly sokáig a mai fiatalok a szülői házban.

Ha megégette magát
Persze olyan is előfordul, hogy valaki a rossz tapasztalatok miatt menekül vissza a biztonságot nyújtó családi házba. Mert ide mindig vissza lehet menni egy kis vigaszért, itt mindig tárt karokkal várnak, és ami a legfőbb: itt biztosan feltétel nélkül szeretnek.

Barbi (29) egy éve költözött vissza szüleihez, miután tönkrement a házassága. "Amikor az egyetem után hozzámentem Zsolthoz, azt gondoltam, mellette fogok megöregedni. Hát nem így lett. Mindketten húztuk az igát, alig maradt egymásra időnk. Folyton az anyagiak miatt veszekedtünk, egyre csúnyább dolgokat vágtunk egymás fejéhez. Az egykor hatalmas szenvedélynek már nyoma sem volt. Úgy éreztem, teljesen értelmetlen folytatni ezt a kapcsolatot, hát hazaköltöztem." Szülei döbbenten fogadták, de ugyanakkor örültek is, hisz Barbi újra színt vitt egyhangú napjaikba.

Ezzel voltaképpen nem is lenne semmi gond, hiszen kihez fordulhatna az ember a bajban, ha nem a szüleihez. De Barbi most úgy gondolja, senkitől nem kaphatja meg azt a szeretetet, törődést, és biztonságot, amire szüksége van, csak édesanyjától és édesapjától. Már nem is gondol arra, hogy elszakadjon szüleitől. "Bár megtehetném, hogy önálló lakásba költözzek, mindenképpen szeretnék apa és anya közelében maradni. Még akkor is, ha olykor összebalhézunk. Már megszoktam, hogy nem szól bele senki a dolgaimba, és ők most folyton szabályozni próbálnak. De elfogadom, hiszen ők tudják, mi a jó nekem" - mondja. Barbi visszalépett a gyerek szerepébe, nem meri felvállalni a felnőtt léttel járó felelősséget.

6 tipp önállósodni vágyóknak
1. Ne állj elő hirtelen a döntéssel. Beszélgess szüleiddel arról, hogy szeretnél önálló életet élni. Így megkíméled őket a sokktól.
2. Ne hezitálj. Ha egyszer elhatároztad, hogy veszed a pakkodat, tedd is meg. Ne hagyd magad lebeszélni.
3. Meg kell tanulnod egyedül élni. Ez azt jelenti, hogy be kell osztanod az idődet, a pénzedet, egyáltalán: meg kell szervezned az életed.
4. Legyen egy biztos pont az életedben: párkapcsolat, munkahely, barátnő, akire mindig számíthatsz.
5. Ne érezz bűntudatot, amiért otthagytad szüleidet. Elvégre a kiröppenés teljesen természetes.
6. Tartsd szüleiddel a kapcsolatot, hogy érezzék, ugyanúgy szereted őket, mint korábban.
+1 tanács szülőknek
Tudatosítsák gyermekükben, önökre bármikor számíthat, akár éjszaka is hazatelefonálhat, ha valami baja van.

További egypercesek, archívum: http://www.egyperces.hu